„A művésznek nem másolni, hanem tolmácsolnia kell a természetet, s ha van benne igazi tehetség, ha jártas a művészetében, akkor az eredetit az ő sok mindent módosító ábrázolásában jobban látom, mint ahogy addig láttam, sőt az ő ábrázolásában látom csak igazán.” (Lyka Károly)
Egy szegény sorsú család legkisebb gyermekeként született 1904-ben Rákoscsabán. A tehetséges, mindig jól tanuló, a teljes tandíjmentességet kiérdemlő fiú rajzkészségére már korán felfigyeltek oktatói.
Középiskolai rajztanára, (ifj. Dörre Tivadar festőművész), közvetítésével ismerkedett meg a Képzőművészeti Főiskola festő-tanárával Olgyai Viktorral, aki magántanítványává fogadta.
Az ígéretes pályakezdést Olgyai 1929-ben bekövetkező hírtelen, tragikus halála szakította meg és tette küzdelmessé.
Az 1930-40-es évek a művészi kibontakozás sikereit hozzák. Sorra szerveződnek kiállításai, vissza-visszatérő egészségi problémái dacára sokat dolgozik.
Reményteljes, elismerésben gazdag szakmai, emberi jövőkép körvonalazódik.
A világháborút követő politikai irányváltás gyakorlatilag kettétöri művészi pályáját.
A hagyományokat tisztelő, öntörvényű, művészetében makacs szellemisége nem tud és nem is akar megfelelni a megváltozott elvárásoknak.
A méltatlan háttérbeszorítás évtizedei után csak a 70-es évek hoznak ebben némi változást, de az elismerés már későn érkezik.
Képei ismét megjelennek a nagy külföldi képbemutatókon, de egyre romló egészsége, életkora már nem enged időt az újrakezdésre.
Életének 78. évében, 1982. január 3.-án, a méltatlan mellőzöttség érzésével hunyt el Budapesten.
Magányos, művészi elképzeléseihez, látásmódjához mindvégig ragaszkodó alkotó volt.
Munkásságának elismerése, méltó értékelése még várat magára.