Szakmai építkezése elsősorban annak az Olgyai Viktornak köszönhető, aki meglátta a fiatal pályakezdőben az egyedi látásmódot és ösztönös tehetséget.
Olgyai Viktor a világháború pusztításai után, 1921 őszén nyitotta meg osztályát a Képzőművészeti Főiskolán, s gyűjtötte maga köré a legtehetségesebb fiatalokat.
“Olgyai nem tanáruk volt, hanem nevelőjük. Gazdag lelkéből átáradt a művész-fanatizmus a fiatalokba: nem is életcéljukká, hanem élettartalmukká vált a művészet.” emlékezett vissza Lyka Károly.
Olgyai Viktor 1929-ben bekövetkezett haláláig csaknem százan látogatták a műhelyt, sőt már beérkezett művészek is kikérték a nagy tekintélyű mester szakmai-technikai jellegű tanácsait.
Barcsay Jenő szerint “Olgyai Viktornál komoly munka folyt. Aba-Novák, Varga Nándor, Szőnyi István, Nagy Imre, mint okos emberek tudták, hogy a rajzot meg kell tanulni kellő időben…”
A fiatal csabai Pántl László ebben a pezsgő szellemiségben kezdte festői szárnybontogatásait.
Az emberi és szakmai példakép Olgyai Viktor halála, nehéz próbatétel elé állította, de mesterének tanításai már életreszóló kapaszkodót jelentettek számára.
A magárahagyatottság fokozta eltökéltségét, a festői kihívások egyedi szellemi és technikai megoldásokra sarkalták.
Talán ettől eredeztethető az a makacs, kicsit öntörvényű szakmai magabiztosság, melyből pályája során soha nem engedett.
Művészi fejlődése ezekben az években dinamizálódott.
Az 1930-as évek közepétől sikeres, megbecsült festővé vált, akinek képeit sokan értékelték, vásárolták.
Törékeny egészsége dacára folyamatosan dolgozott, egymás után rendezhette kiállításait. Művészi fejlődésének bemutatására, többek között, a kor egyik legjelentősebb kiállítóhelye is lehetőséget nyújtott. A budapesti Szalmássy Galériában, egyéni és csoportos kiállításokon, folyamatosan jelen volt munkáival
Életének, szakmai jövőjének meghatározó töréspontját jelentette az 1945 után kialakuló új rendszer. Emberileg, politikailag, de szakmailag sem volt képes közösséget vállalni a megváltozott értékrend képviselőivel.
A család iránti felelősségérzet, a hétköznapok anyagi küzdelmei, az állandó egészségi bajok, az éjszakák festésbe menekülései megváltoztatják, érettebbé, de keserűbbé és borusabbá formálják festői látásmódját.
Fest, bár a festéket-vásznat is nehéz biztosítani a munkához.
Az 1970-es évek nyitottabb művészeti környezete új lendületet hoz az idős festő életébe. Kapcsolata a Képcsarnok Vállalattal folyamatos munkát jelent, anyagi helyzete is biztosabbá válik. Bár ereje, egészsége nem engedi, hogy önálló kiállítást rendezhessen, képei Európában, Kanadában, Japánban számos helyen sikerrel szerepelnek. Meghívásokat kap tengerentúli munkákhoz, a külföldi letelepedéshez, melyeket már nem tud vállalni.
Ezekben az években készült képei a tapasztalt, biztos kezű, tévedhetetlen szemű alkotó lenyomatai. Hosszú évek után ismét magára talál, kísérletező kedve kiteljesedik.
1982 januárjában ér véget versenyfutása az idővel..
A halála előtti héten elkezdett kép már befejezetlenül marad a festőállványon…